Családunkban gyakori volt a varrás, a hímzés, így a tű és a cérna hamar a kezembe került. Sokat köszönhetek tanáraimnak, általuk közel kerültem a művészetekhez.
Rajzoltam, festettem, majd az A. Tóth Sándor művésztanár vezette képzőművészkörben fejlesztettem rajztudásomat. A ’70-es években néptáncot tanítottam, melyhez szorosan hozzátartozott a népviseletek tanulmányozása, olykor tervezése, varrása. Hímeztem blúzokat, elkészítettem a takácsi suba kicsinyített mását, mellyel első díjat nyertem a Veszprém megyei pályázaton.
A tojáskarcolással egy újságcikk nyomán kezdtem el foglalkozni. Húsvét közeledett és a főtt-festett tojásokon egy törött csavarhúzóval másoltam a mintákat. Elsőre sikerült, ez az élmény meghatározó volt egy életre. Egy pályázati felhívás kapcsán a Néprajzi Múzeumban érdeklődtem megyénk tojásdíszítéséről. Sajnos anyagot nem találtam, viszont Dr. Györgyi Erzsébet muzeológus megmutatta a tojásgyűjtemény néhány darabját. A pályázatra beadott karcolt tojásokat kiállítás után a múzeumnak ajándékoztam.
Több éven keresztül meghívást kaptam a Néprajzi Múzeum hímes tojás kiállítására, vásárára. Ott alkalmam volt megismerkedni több készítővel és tapasztalatokat cserélni, tanulni. Itt tudtam meg azt is, hogyan lehet Népi Iparművész címet elnyerni, majd 2001-ben el is nyertem. Ezt követően sok kiállításon vettem részt, foglalkozásokat tartottam és tartok azóta is minden korosztálynak, évente 15-20 alkalommal. A karcolt tojáson kívül írott tojásokat is készítek. Dunántúl karcolt és írott mintakincsét kutatom, feldolgozom, alkalmazom és terjesztem.

Tanítványaimmal bemutatkoztunk a Család Barát Magazinban. Egyik tanítványom első díjat nyert az Országos Ifjúsági pályázaton.

Célom, hogy minél több embernek továbbadjam és megszerettessem velük a tojás díszítését, hogy örömüket leljék az alkotásban.

A Takácsi Műhely Galériában az eddig készített alkotásaimból több száz karcolt és írott hímes tojás látható, és elsajátíthatóak a tojásdíszítési technikák.