Tóthné Kiss Szilvia Viktória Népi Iparművész, csipkekészítő
(Békés megye)

A csipkeverés alapjait férjem nagymamájától, Nagy Ferencnétől tanultam meg az 1990-es évek elején. Amit ő nem tudott megmutatni, azt autodidakta módon igyekeztem elsajátítani. Később a békéscsabai Kézműves Szakiskola felnőttképzésén csipkekészítő és oktató végzettséget szereztem, ahol Mátray Magdolna tanítványa lehettem. Mesterem inspirációjára történelmi csipkékkel kezdtem foglalkozni, amely egy új irányt adott a csipkés önmegvalósításomhoz.

Ezeknek a csipkéknek a kitalálása, az elkészítése mindig kihívás számomra, hiszen az adott kornak a hangulatát szeretném visszaadni. Ezekkel a munkáimmal számos eredményt értem el.

2005-ben „Szent László korabeli köznépi ruha” munkámmal Aranycsipke díjat kaptam, szintén 2005-ben a XIV. Országos Népművészeti kiállításon Ezüst Oklevélben, majd 2007-ben a „Könyves Kálmán és kora” című pályázaton Ezüstcsipke díjban részesültem. Aranycsipke díjat érdemeltem ki 2009-ben azzal a Xll. századi főkötővel, amelyet lószőrből és aranyszálból vertem és gyönggyel díszítettem. Zsigmond király és kora pályázaton Kiemelt Aranycsipke díjat vehettem át 2012-ben.

A csipkék világa magával ragadott és úgy éreztem, hogy a világon mindenkit szeretnék erre megtanítani, ezért 1997-ben Békéscsabán a Lencsési Közösségi Házban Csipkeverő klubot alapítottam, mely jelenleg is működik Békés megye első csipkés szakmai közösségeként. Számomra a Lencsési Csipkeverő klub működése és tevékenysége nagyon fontos. Sok közösen elért eredményünk van, mint például a 2008-ban a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által kiírt Reneszánsz pályázaton szereplő csipkekönyvért nívó díjat kaptunk, melyet Bíró Bertold könyvkötővel közösen készítettünk el. Büszkék vagyunk rá, hogy Békésen a halasi csipkékkel meghívásos közös kiállításon vehettünk részt. A XII. Országos Textiles Konferencián 2010-ben Arany oklevéllel értékelték a klubtagok alkotásait. A XV. Országos Népművészeti Kiállításon 2010-ben a magyarországi és határon túli magyar kézműves alkotók legnagyobb megmérettetésén csipke kategóriában ezüst, viselet kategóriában bronz elismerést kaptunk.   A XIV. Textiles Konferencián 2014-ben, 2020-ban Arany Oklevelet érdemeltünk ki, 2015-ben az Országos Népművészeti Kiállításon szintén Arany oklevéllel díjazták munkáinkat.


Bemutatkozó videó

Eredmények, díjak

2016: Király Zsiga-díj
2012: Wlassics Gyula-díj az Emberi Erőforrások Minisztériumának Miniszterétől
2012: Kiemelt Arany Csipke díj
2009: Arany Csipke díj
2007: Ezüst Csipke díj
2007-től jelenleg is NESZ Csipke Szakmai Bizottsági tagság
2005: XIV. Országos Népművészeti Kiállítás ezüst oklevél
2005: Arany Csipke díj
2002: Népi Iparművész cím csipkekészítő szakágban

A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához. Az oldal igénybevételével elfogadod a cookie-k használatát. Az Adatkezelési tájékoztató elolvasása.

Sütik kezelése

A sütik segítségével javítjuk szolgáltatásainkat. A weboldalon ezeket a sütiket használjuk:

A weboldal működéséhez elengedhetetlen funkciókért felelősek.

Név nélküli statisztika, ami segít minket a weboldal tovább fejlesztésében.

Mi is az a süti?

A süti (cookie) egy kis fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek.

Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára.

Hogyan ellenőrizheti és hogyan tudja kikapcsolni a sütiket?

Minden modern böngésző engedélyezi a sütik beállításának a változtatását. A legtöbb böngésző alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak, hogy megakadályozza az automatikus elfogadást és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét, hogy szeretne vagy nem sütiket engedélyezni.

Felhívjuk figyelmét, hogy mivel a sütik célja weboldalunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése vagy lehetővé tétele, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése által előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek weboldalunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében.

A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat

Süti típusa Ezen típusú sütik fogadása Adatkezelés jogalapja Adatkezelés célja Adatkezelés időtartama Kezelt adatkör Címzettek köre Adatok továbbítása
Munkamenet sütik Munkamenet sütik használatához nem szükséges engedély Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A honlap megfelelő működésének biztosítása A vonatkozó látogatói
munkamenet
lezárásáig tartó
időszak
aszakkor.hu - october_session
aszakkor.hu - user_auth
Adatkezelő Nincs
Használatot elősegítő sütik Használatot elősegítő sütik engedélyezése Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A felhasználói élmény növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele + Az engedély tárolásának lehetősége Amikor a böngészési programfolyamat véget ér
365 év
365 év
365 év
aszakkor.hu - ck_glue_visit
aszakkor.hu - sg-cookies-consent
aszakkor.hu - sg-cookies-necessary
aszakkor.hu - sg-cookies-statistics
Adatkezelő Nincs
Google Analytics Google Analytics engedélyezése Az Ön hozzájárulása Információt gyűjtsünk azzal kapcsolatban, hogyan használják látogatóink weboldalunkat + Az engedély tárolásának lehetősége 2 év
1 perc
24 óra
aszakkor.hu - _ga
aszakkor.hu - _gat_gtag_UA_19221102_26
aszakkor.hu - _gid
Google Analytics Google LLC
X
Regisztráljon a még teljesebb felhasználói élmény és az extra funkciók elérésének érdekében!
Egyben iratkozzon fel hírlevelünkre is!
Adatkezelési tájékoztatót
ÁSZF-et