A tojásdíszítés technikái
2022.03.16.A legelterjedtebb viaszleolvasztásos módszer mellett bemutatjuk a karcolt, a szalmarátétes, a drótozott és patkolt hímesek elkészítésének rejtelmeit is.
Kicsi gyermekkoromban is azt láttam, hogy a családunkban minden asszony kézimunkázott, sőt a ruháimat édesanyám varrta. Természetes volt, hogy én is velük együtt „dolgozom”.
Később már én varrtam gyerekeim ruháit, kötöttem, horgoltam, készítettem szőnyeget, falvédőt. Aktív éveimben a család, gyerekek, munka és a folyamatos tanulás mellett másra nem futotta az időmből. A kézimunka megmaradt hobbinak.
Mikor nyugdíjba mentem, először is felmértem a lehetőségeket, milyen szakkörök működnek a városban, így találtam rá a gyapjúszövésre, majd a következő évben a vászonszövést is megtanultam. Azóta ez a két kedves foglalatosságom. Tudásom bővítéséhez minden olyan tanulási lehetőséget kihasználok, mely a szövésről szól.
2013 óta tagja vagyok a Fehérvári Kézművesek Egyesületének Székesfehérváron. Több szövős tanfolyamon vettem részt, majd 2016-ban a népi kismesterség játszóházi tanfolyamot is elvégeztem. 2016 óta vezetem az egyesületben a gyapjúszövő szakkört. Szívesen tartok foglalkozásokat gyerekeknek, felnőtteknek, megismertetve velük a szövés mellett a gyöngyfűzést, a varrást, hímzést.
Munkáimat évek óta eredményesen zsűriztetem.
Mi is az a süti?
A süti (cookie) egy kis fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek.
Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára.
Hogyan ellenőrizheti és hogyan tudja kikapcsolni a sütiket?
Minden modern böngésző engedélyezi a sütik beállításának a változtatását. A legtöbb böngésző alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak, hogy megakadályozza az automatikus elfogadást és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét, hogy szeretne vagy nem sütiket engedélyezni.
Felhívjuk figyelmét, hogy mivel a sütik célja weboldalunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése vagy lehetővé tétele, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése által előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek weboldalunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében.
A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat
Süti típusa | Ezen típusú sütik fogadása | Adatkezelés jogalapja | Adatkezelés célja | Adatkezelés időtartama | Kezelt adatkör | Címzettek köre | Adatok továbbítása |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Munkamenet sütik | Munkamenet sütik használatához nem szükséges engedély | Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés | A honlap megfelelő működésének biztosítása | A vonatkozó látogatói munkamenet lezárásáig tartó időszak |
aszakkor.hu - october_session aszakkor.hu - user_auth |
Adatkezelő | Nincs |
Használatot elősegítő sütik | Használatot elősegítő sütik engedélyezése | Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés | A felhasználói élmény növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele + Az engedély tárolásának lehetősége | Amikor a böngészési programfolyamat véget ér 365 év 365 év 365 év |
aszakkor.hu - ck_glue_visit aszakkor.hu - sg-cookies-consent aszakkor.hu - sg-cookies-necessary aszakkor.hu - sg-cookies-statistics |
Adatkezelő | Nincs |
Google Analytics | Google Analytics engedélyezése | Az Ön hozzájárulása | Információt gyűjtsünk azzal kapcsolatban, hogyan használják látogatóink weboldalunkat + Az engedély tárolásának lehetősége | 2 év 1 perc 24 óra |
aszakkor.hu - _ga aszakkor.hu - _gat_gtag_UA_19221102_26 aszakkor.hu - _gid |
Google Analytics | Google LLC |