A kézimunkázás szeretete nagymamai örökségem, Tőle tanultam meg függönyt horgolni és pacskert kötni. A tanulás és a családról való gondoskodás feladatai között mindig a feltöltődés, az aktív pihenés perceit jelentette számomra a kézműveskedés.

Negyedik gyermekünk Down-szindrómásként született, róluk a szakirodalom leírja, hogy gyakran ügyesek a manuális tevékenységben. Azért, hogy őt taníthassam, kerestem a lehetőségeket arra, hogy én magam minél többféle „kézi mesterségbe” belekóstoljak. Megtanultam kosarat és gyékényt fonni, szőni, elvégeztem a népijátszóház-vezetői tanfolyamot is. Ezzel végképp elköteleződtem a népművészet és a hagyományőrzés iránt.

Tanult szakmám gyakorlása során is hasznát vettem ezirányú ismereteimnek - kémia-fizika szakos középiskolai tanárként -, lehetőségem volt az iskolám művészeti részlegén a kézművesség iránt érdeklődő tanulókkal foglalkozni. 2000-ben néhány lelkes kézműves társammal létrehoztuk a Napsugaras Egyesületet Szegeden.

Igyekszem unokáimat is megfertőzni az alkotás örömével, rendszeresen tartunk családi mézeskalács-partikat, leglelkesebb tojásdíszítőm a 3 éves fiú unokám.

A díszített tojások gazdag tájegységi tárháza varázslattal tölt el. Legjobban mégis a kevés alapelemből építkező, a fantáziának tág teret adó Szeged környékén megtalált tojásokon fennmaradt minták írását szeretem. A bánáti vagy torontáli mintakincs megőrzése és továbbörökítése fontos számomra.