Felhívás szakköri közösségek részére!

2023.02.28. | Országos

A húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, mely egybeesik a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, melyek eleme a feltámadás és az újjászületés. Egyházi és családi ünnep egyaránt, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is, amelyhez világszerte számos népszokás és hagyomány kötődik.

A Nemzeti Művelődési Intézet a húsvéti ünnep helyi népszokásainak erősítése és felelevenítése érdekében felhívást hirdet szakköri közösségek részére, mely során a tojásfestés táji sajátosságai szakkör alapanyag- és eszközcsomagja nyerhető el öt fő részére, mely felhasználható családi nap, húsvéti előkészület, gyermek kézműves foglalkozás, de akár a tojásfestés táji sajátosságai online szakkörünk foglalkozásainak megvalósításához is.

Pályázni az ünnephez kapcsolódó helyi népszokással, a településre jellemző tojásfestési hagyományokkal, illetve saját locsolóverssel is lehet, a cél az, hogy minél több táji sajátosságot megismertessünk egymással és elevenítsük újra a már feledésbe merült tradíciókat.

A felhívásra a JóGyakorlatON weboldalon lehet jelentkezni, a szakkörszervezői regisztrációval való belépés után 2023. március 10. éjfélig az alábbi linken:

https://jogyakorlaton.hu/szakkor/piros-tojas-himes-tojas

Eredményhirdetés: 2023. március 14.

A pályázó vállalja, hogy közösségi tevékenységek, rendezvények által kerülnek felhasználásra az elnyert alapanyagok és eszközök. A Nemzeti Művelődési Intézet az ötös alapanyag- és eszközcsomagot 2023. március 24-éig eljuttattja a nyertes szakköri közösségek számára, akik az esemény(eke)t ünnepünkhöz kapcsolódva, legkésőbb 2023. április 23-áig kötelesek megrendezni, illetve fényképeket és egy rövid, 1-3 perces videófelvételt készíteni a megvalósításról, melyet a JóGyakorlatON felületén kell majd feltölteni.

Elevenítsük fel régi szokásaink és készüljünk együtt húsvétra közösségi tojásfestés által!

A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához. Az oldal igénybevételével elfogadod a cookie-k használatát. Az Adatkezelési tájékoztató elolvasása.

Sütik kezelése

A sütik segítségével javítjuk szolgáltatásainkat. A weboldalon ezeket a sütiket használjuk:

A weboldal működéséhez elengedhetetlen funkciókért felelősek.

Név nélküli statisztika, ami segít minket a weboldal tovább fejlesztésében.

Mi is az a süti?

A süti (cookie) egy kis fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek.

Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára.

Hogyan ellenőrizheti és hogyan tudja kikapcsolni a sütiket?

Minden modern böngésző engedélyezi a sütik beállításának a változtatását. A legtöbb böngésző alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak, hogy megakadályozza az automatikus elfogadást és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét, hogy szeretne vagy nem sütiket engedélyezni.

Felhívjuk figyelmét, hogy mivel a sütik célja weboldalunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése vagy lehetővé tétele, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése által előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek weboldalunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében.

A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat

Süti típusa Ezen típusú sütik fogadása Adatkezelés jogalapja Adatkezelés célja Adatkezelés időtartama Kezelt adatkör Címzettek köre Adatok továbbítása
Munkamenet sütik Munkamenet sütik használatához nem szükséges engedély Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A honlap megfelelő működésének biztosítása A vonatkozó látogatói
munkamenet
lezárásáig tartó
időszak
aszakkor.hu - october_session
aszakkor.hu - user_auth
Adatkezelő Nincs
Használatot elősegítő sütik Használatot elősegítő sütik engedélyezése Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A felhasználói élmény növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele + Az engedély tárolásának lehetősége Amikor a böngészési programfolyamat véget ér
365 év
365 év
365 év
aszakkor.hu - ck_glue_visit
aszakkor.hu - sg-cookies-consent
aszakkor.hu - sg-cookies-necessary
aszakkor.hu - sg-cookies-statistics
Adatkezelő Nincs
Google Analytics Google Analytics engedélyezése Az Ön hozzájárulása Információt gyűjtsünk azzal kapcsolatban, hogyan használják látogatóink weboldalunkat + Az engedély tárolásának lehetősége 2 év
1 perc
24 óra
aszakkor.hu - _ga
aszakkor.hu - _gat_gtag_UA_19221102_26
aszakkor.hu - _gid
Google Analytics Google LLC
X
Regisztráljon a még teljesebb felhasználói élmény és az extra funkciók elérésének érdekében!
Egyben iratkozzon fel hírlevelünkre is!
Adatkezelési tájékoztatót
ÁSZF-et